Hosszú út vezetett az első színi iskola létrejöttéig. 1837-ben nyitotta meg kapuit a Pesti Magyar Színház, amely 1840-től nevében is a magyarság egyik reprezentatív nemzeti intézménye lett. A Nemzeti Színház nemcsak a magyar nyelv elfogadtatásának és ápolásának legelső fóruma, hanem a polgári haladás egyik legfőbb hirdetője is volt, s nem kis szerepet játszott az 1848-as forradalom és szabadságharc szellemi előkészítésében. A szabadságharc leverése után a Habsburg birodalom Magyarországon önkényuralmi rendszert vezetett be, ekkor a Nemzeti Színház feladata még fontosabbá vált, ugyanakkor működésének személyi és tárgyi feltételei egyre szűkösebbek lettek.
Egy évtized után, a hatvanas évek elején bekövetkezett politikai enyhülés egyik jele volt az, hogy „I. Ferenc József, Ő császári és apostoli királyi Felsége 1863. május 10-ik napján kelt legkegyelmesebb kéziratával nemcsak a Nemzeti Színház nyomasztó anyagi viszonyain segített, hanem a fogyatkozni kezdő művészi erők gyarapításának céljából egy színészeti tanoda felállítását is elrendelte, s annak fönntartására jelentős összegű segélyt biztosított".
(...)
1994-től 2001-ig Huszti Péter, színész-rendező, főiskolai tanár töltötte be a rektori tisztséget. Első intézkedéseinek egyike a fölvételi vizsgák gyakorlatának megújítása volt, eszerint a jelöltek a harmadik fordulóban leendő osztályvezető tanáruk irányításával egyhetes közös felkészülésen adnak számot képességeikről, ami után a pályaalkalmasságról biztosabb döntést lehet hozni.
2000. január 1-jétől az intézmény egyetemi címet kapott.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgamunkái és hallgatói gyakorta díjazottjai a nemzetközi fesztiváloknak. Az elért eredmények legfontosabb mutatója, hogy az iskola végzett növendékei a művészeti szakterületük élvonalába tartoznak. A hazai és nemzetközi sikereket, elismeréseket szerzett magyar színház, film- és televíziós művészek legtöbbje itt kapta szakmai felkészítését, művészi indíttatását.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem ma Európa egyik legsokoldalúbb, minőséget adó képzésben legszínvonalasabb intézménye.
Az Egyetem a piaci viszonyoknak a szakmában és a képzésben való megjelenésben is meg tudta őrizni minőség- és érték centrikus szemléletét és vonzerejét is. A jelentkezők száma nem csökken. Évente mintegy 20-szoros a túljelentkezés. A magániskolákat és stúdiókat végzettek is igyekeznek bekerülni az Egyetemre. Nőtt a jelentkezők szakmai előképzettsége is. Ennek alapján emelkedett a második diplomájukat megszerző, költségtérítéses hallgatók száma.
(szfe.hu)