Kihirdetésre kerültek a 2012-es felsőoktatási keretszámok

vissza megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

Néhány napja nyilvánosságra hozták a 2012-es év felsőoktatási keretszámait – vagyis hogy melyik egyetem vagy főiskola mely szakára hányan juthatnak be állami támogatással, fél-támogatással. A diákok február 15-ig dönthetik el, melyik intézménybe, és milyen képzésre adják be jelentkezésüket.

A konkrét keretszámok a következőképpen alakulnak: teljes állami támogatással, vagyis úgynevezett állami ösztöndíjjal összesen 27.150 hallgató tanulhat majd, 15.550-en pedig részben támogatottak lesznek, vagyis az állam ötven százalékban állja tanulmányaik költségét, a maradékot a hallgatóknak kell előteremteni. Egységes osztatlan képzésben 2420 diák részesülhet teljes támogatásban, a felsőfokú szakképzésben pedig 3500 lesz ezen hallgatók száma. Mindent összevetve tehát 48.620 fiatalt támogat valamilyen formában az állam a 2012 szeptemberében induló tanévben.

Hogy ez intézményenként mit jelent, arról részletesen, szakokra lebontva lehet tájékozódni a www.felvi.hu oldalon, a nagyobb egyetemeken pedig a következőképpen alakulnak a keretszámok (az egyes intézményeknél csak néhány fontosabb képzési területet emelünk ki):

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen összesen 3410 állami támogatott hely van, ebből informatikára 400-an, bölcsészettudományi képzésre 1050-an, gazdaságtudományira viszont csupán 15-en juthatnak be teljes támogatással.

A Budapesti Corvinus Egyetemen 625 tanuló élvezheti az állami támogatást, továbbá 200 részösztöndíjas hely lesz, a teljes támogatásban agrárképzésben 300-an, informatikain 100-an tanulhatnak, gazdaságtudományi területen pedig 75-en szerezhetnek diplomát.

Az Óbudai Egyetemen 1940 hallgató tanulhat teljes állami támogatással, ebből informatikai területen 320, műszakin pedig 1620 diák tanulhat, lesz továbbá 1970 részösztöndíjas hely, amelyből 420 informatikai, 1550 pedig műszaki.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem keretszámai igencsak lecsökkentek, a gazdaságtudományi karon tizedére csökkent az állami támogatással felvehető diákok száma, összesen 30-an tanulhatnak itt, emellett lesznek részösztöndíjas helyek, de költségtérítéses képzés nem indul. Összesen egyébként 2730 állami hely lesz az egyetemen, a műszaki területre 2200, az informatikaira 400 hely jut.

A Semmelweis Egyetemre 1085 hallgatót vehetnek fel teljes állami ösztöndíjjal, valamint 740 egységes, osztatlan képzési hely lesz, ami egyúttal azt is jelenti az intézmény rektora szerint, hogy újra kell gondolni a képzési stratégiát. A költségtérítéses helyekért általános orvos szakon egy félévért 1.000.020 forintot kellene fizetni egy diáknak, amit igen kevesen engedhetnek meg maguknak.

A Szegedi Tudományegyetemen 2495 teljes támogatású állami hely lesz, valamint 1235 részösztöndíjas. Teljes támogatással 900-an tanulhatnak természettudományos, 90-en jogi, 270-en informatikai, és 230-an orvosi területen.

A Pécsi Tudományegyetemen 2300 lesz az állami keret, ebből 620 orvosi, 460 természettudományos, valamint 340 informatikus képzés, részösztöndíjjal pedig 1125-en tanulhatnak.
A Nyugat-magyarországi Egyetem 1100 főt vehet fel teljes állami támogatással, 380-at részösztöndíjjal. A teljes állami támogatással 220-an agrárképzésben, 200-an természettudományos területen, 210-en pedig pedagógusi képzésen tanulhatnak.

Szintén 1100 fő a Miskolci Egyetem teljes kerete, amelyből 500-an műszaki területen választhatnak a szakok közül, részösztöndíjban pedig 720 hallgató részesülhet.

A Debreceni Egyetemen 2660-an tanulhatnak teljes állami támogatással, ebből 250 hely bölcsészeti, 570 műszaki, 640 orvosi, 150 agrár, 550 pedig természettudományos képzés lesz. Részösztöndíjjal 1350-en tanulhatnak majd Debrecenben.
Új Nemzeti Alaptanterv - 2012 márciusban tárgyalják és terjesztik elő
Az állami támogatott diplomásoknak vállalni kell, hogy itthon maradnak