Tavaly december 15-én megjelentek a felsőoktatási felvételi eljárással kapcsolatos tájékoztató kiadványok, a leendő hallgatók így már közel egy hónapja válogathatnak a lehetőségek közül. A szeptemberben induló képzésekre a jelentkezési határidő 2012. február 15-e, a technikában és az eljárási rendben az előző évekhez viszonyítva jelentős változás nincs, ez azonban nem mondható el a hallgatókkal szemben támasztott minőségi követelményekről. Szigorítást jelent, hogy a 2011. december 23-án elfogadott új felsőoktatási törvény szerint idén 240 pont alatt egyetlen hallgatót sem vehetnek fel a választott intézmények.
A felvételi pontok új számítási szabályainak megfelelően ebben az évben már 500 lesz az elérhető maximum. Az emelt szintű érettségiért negyven helyett ötven pont jár majd, vagyis kitűnő tanulmányi és érettségi eredménnyel nyelvvizsga nélkül is meg lehet szerezni az 500 pontot. Kérdéses azonban, valóban bejuthatnak-e az áhított intézménybe azok a tanulók, akik nem rendelkeznek megfelelő nyelvtudással. A tervezet szerint eredetileg az utóbbit igazoló papír nélkül senkit sem vehettek volna fel, az utolsó pillanatban érkezett módosító javaslat azonban enyhített az eredeti elképzelésen. A jogszabályban így most az áll, hogy "az alapképzésre és osztatlan képzésre történő felvétel feltétele lehet a meghatározott szintű nyelvtudás". A hangsúly a „lehet” szón van, amely feltehetőleg arra utal, hogy az egyes egyetemek és főiskolák dönthetik majd el, kérnek-e nyelvvizsgát a hozzájuk jelentkezőktől. További újdonság, hogy a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a történelem és az idegen nyelv mellett egy természettudományos tantárgy – biológia, földrajz, fizika, kémia vagy természettudomány – eredménye is beleszámít a tanulmányi pontszámba.

Már jóval az új felsőoktatási törvény elfogadása előtt rábólintott a parlament arra a módosításra, amely eltörli az eddigi államilag finanszírozott-költségtérítéses képzési formát,és egy háromosztatú rendszert vezet be helyette. A hallgatók ezentúl önköltséges, részösztöndíjas és állami ösztöndíjas helyekre pályázhatnak majd a felvételin. Aki arra kényszerül, hogy az elsőt válassza, igénybe veheti a Diákhitel II. konstrukció nyújtotta lehetőségeket, melynek keretében kamattámogatáshoz juthat. A részösztöndíj azt jelenti, hogy az állam a képzés költségeinek 50%-át állja.
Miután a törvényt a tájékoztatók megjelenéskor még nem fogadta el az Országgyűlés, azok az említett finanszírozási formákról a részletes információkat még nem tartalmazhatják. A képzési költségek viselésének szabályait az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint legkésőbb január 31-ig, elektronikus közlemény formájában hozzák nyilvánosságra, a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítéseként.
Szintén újítás, hogy a jövőben központilag határozzák majd meg az intézményi, és szakos keretszámokat is. Az idei elosztásról szóló kormányhatározatot január 4-én fogadták el, ennek alapján 2012-ben teljes támogatással 33 927, részösztöndíjjal pedig 15 550 jelentkezőt lehet felvenni a felsőoktatási intézményekbe.