Átalakul a végleges-, megszűnik az ideiglenes diákigazolvány

vissza megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

Több változásra is készülniük kell a diákoknak, ami az igazolványokat illeti: egyfelől januártól megszűnt az ideiglenes diákigazolvány, másfelől a hagyományos diákigazolvány külseje is megújul.

Eddig sok diák közlekedett ideiglenes diákigazolvánnyal, amíg arra várt, hogy az intézmény, amelyben tanul, beszerezze az állandó kártyát – sokszor ez hónapokig csúszott, míg minden rendeződött, és a diákok megkaphatták a plasztikkártyájukat. Mostantól azonban egy jogszabály megváltozásának köszönhetően januárral megszűnt az ideiglenes kártya, helyette egy igazolást kapnak a fiatalok, amelyen szerepel, hogy melyik intézménnyel állnak jogviszonyban.
A diákokat is érinti az országos átalakítási hullám

A diákokat is érinti az országos átalakítási hullám

A változtatás célja, hogy a rendszer átláthatóbbá váljon, ráadásul az Igazolásos módszer közel sem kerül annyiba az oktatási intézményeknek, mint az ideiglenes kártyák, amelyeket gyakran nehéz volt visszagyűjteni a diákoktól. Mivel korábban az iskolák a kártyákat és a hozzájuk tartozó érvényesítő matricákat a gyártótól rendelték meg, az Oktatási Hivatal nem tudta nyomon követni azt, hogy melyik intézmény mennyi kártyát adott ki a tanulóknak, azonban most ez is megváltozik. Az Igazolást az egyes intézmények ügyintézői egy központi rendszerből nyomtatják ki, és töltik ki a diákoknak, a sorszámozott papíron a tanuló fényképe, adatai, valamint az iskola adatai találhatók meg, amellyel jogviszonyban van. Az Igazolás hatvan nap után veszti érvényét, amennyiben a végleges diákigazolvány elkészítése már megkezdődött.

Az Igazolás bevezetése mellett maga a végleges diákigazolvány is megváltozik, igaz, csak külsejét tekintve: igazodni fog a Nemzeti Egységes Kártyarendszerhez. Eddig a kártyán piktogramok jelezték, hogy az adott hallgató milyen képzésben vesz részt – nappali, esti vagy levelező –, mostantól ez szöveges formában található meg. Emellett az adatok másféleképpen helyezkednek majd el a kártyán, és nem tüntetik fel ezután az állampolgárságot. Továbbá, a felsőoktatásban tanulók esetében, amennyiben valaki több intézmény hallgatója, a kártyáján legfeljebb két iskola adatait is feltüntetik, a székhellyel együtt. Azoknak a diákoknak, akik külföldön tanulnak, ez kerül az igazolványukra, ha pedig iskolájuk rendelkezik hazai telephellyel, a tanuló külön kérésére ezt is feltüntetik a kártyán.
Ösztöndíjprogramok csábítják a diákokat 2012-ben is az egyetemekre
Vesd Bele Magad! Program 2012